Urak, akik a világ dolgait igazítjátok: adjátok vissza a hegyeimet!
Bevallom őszintén: nem érdekel sem a politikátok, sem a világnézeti kérdéseitek, sem
nagyszabású elgondolásaitok, melyekkel az embermilliók sorsát rendezni kívánjátok.
Nem érdekelnek az embermilliók sem. Egy érdekel csupán: adjátok vissza a hegyeimet!
Mert bármit is mondjanak a tudósok, a fiskálisok és a katonák: azok a hegyek az enyimek.
Mint ahogy én is hozzájok tartozom attól a perctől kezdve, hogy megszülettem a lábok alatt,
abban a kis házban, s ők benéztek hozzám az ablakon. Nem a telekkönyv szerint voltak az
enyimek, az igaz. De enyimek voltak Isten rendelése szerint, azáltal, hogy ott születtem s
ott lettem emberré. Adjátok vissza a hegyeimet!
Nézzétek urak: idestova ötven esztendeje már, hogy belerángattatok ebbe a játékba.
Játszottatok az én bőrömön háborút és országosztást, ideoda ajándékozgattatok engem
s a hegyeimet, mint ahogy gyermekek ajándékozzák a játékszereket egymásnak. S én
ötven esztendeig engedelmesen játszottam nektek mindent, amit csak parancsoltatok:
kisebbségi sorsot, megaláztatást és elnyomatást, üldöztetést nyelvem és fajtám miatt,
fölszabadulást és katonásdit. Játszottam háborút. Lelkesedést és halálfélelmet, rámenős
bátorságot és fejvesztett menekülést, játszottam kétségbeesést, fájdalmat, dühöt, elvesztett
háborút. Játszottam elvesztett otthont és elvesztett családot, csikorgó fogú bosszúvágyat és
hadifogságot, játszottam hontalan bujdosást, magányos, kóborló farkassorsot az emberi
rengetegben… urak, nekem elég volt. Én nem játszom tovább. Adjátok vissza a hegyeimet!
Ne mondjátok, hogy keressek magamnak máshol helyet a világban, mert nincsen ennek a
világnak helye, ami az enyém volna azon az egyen kívül. Ne mondjátok, hogy befogadtok
ebbe vagy abba az országba, mert nincsen nekem azokban az országokban semmi
keresnivalóm. Ne mondjátok, hogy lelek magamnak hegyet a Kordillerrákban, vagy a
Sierra Nevadán: mert a más hegyei azok, nem az enyimek. Az én számomra nincs
szépségük és nincs békességük azoknak a hegyeknek. Adjátok vissza az én hegyeimet!
És azt se mondjátok, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek ez a sorsa, mert milliók
váltak földönfutókká játékaitok során és én csak egy vagyok a milliók közül. Számomra
nem vigasztalás, hogy millióknak fáj ugyanaz, ami nekem. Magamnak fáj, ami bennem fáj.
Adjátok vissza a hegyeimet!
Ne mondjátok azt sem, hogy van, aki többet vesztett, senki sem vesztett annyit, mint én.
Nekem nem volt Palotám, amit fölépíthetnétek valahol a föld másik oldalán. Nekem nem
volt vagyonom, amit bankjaitok visszafizethetnének, ha megszállná őket a jótékonyság láza.
Állásom sem volt, hivatalom sem, ami helyett újat adhatnátok. Nekem semmim sem volt,
csak a hegyeim s egy asszony, akit szerettem. S ez a kettő együtt többet ért, mint a világ
valamennyi palotája, vagyona és hivatala. Senki sem vesztett ebben a játékban annyit,
mint én. Adjátok vissza a hegyeimet!
Urak, én alázatosan elhiszem, hogy nagyok vagytok és hatalmasok. Hogy kisujjatok egyetlen
mozdulatára milliók halnak meg, országok cserélnek gazdát és földrészek süllyednek el a
tengerek mélységeibe. De mindezeken túl hinni szeretném azt is, hogy tisztelitek az
igazságot és a törvényt, amit Isten a világnak adott, és hogy a szívetekben jószándék szűri
át még a kisujjatok mozdulatát is. De ezt csak akkor hihetem el, ha eltörlitek a rontást, ami
játékaitok nyomán erre a világra rászabadult, és visszaadjátok a hegyeimet.
